Alternatív lehetőség a kedvezmény kezelésére:
Sok olyan eset fordul elő, hogy a szállítmányon úgy szeretnénk díjat rögzíteni, hogy az a szállítmány csak 1-1 termékére vonatkozzon. Pl. sok esetben a vám is külön tételenként kerül kiszámlázásra, így az a célunk, hogy a bekerülési értékbe ezeket a díjakat könnyen rögzíteni tudjuk már a szállítmány létrehozásakor.
Így ha olyan díjat szeretnénk rögzíteni amely nem a szállítmány egészére vonatkozik, csak 1-1 tételre (de teljes annak a tételnek az összes szállítmányban szereplő mennyiségére), akkor ezt az alábbi módon tudjuk megtenni.
Rögzítjük a szállítmányon a tételeket, majd elmentjük a szállítmányt.
Fontos, hogy először mentsük el a szállítmányt, mert csak úgy fogjuk tudni a díjat hozzákapcsolni a tételkhez, ha azok már előtte el lettek mentve. Ha nem menjük el a szállítmányt és úgy próbáljuk meg csatolni a díjhoz a tételeket, akkor a lenyíló listában nem fog megjelenni egy termék sem.
Ha elmentettük a szállítmányt, akkor rögzítsük a díjat. Az arányosítási módnál válasszuk ki a "Tétel" típusút, majd válasszuk ki, hogy mely tételsorra szeretnénk ha ez a díj vonatkozna.
Jelen példában összesen 10.000 Ft díjat kapcsoltunk a 200 cm-es Karácsonyfa termékünkhöz. Mivel a termékből 10 db volt a szállítmányban, így a 10 db-ra leosztásra kerül a 10.000 Ft-os díj, tehát egységnyi költség 1000 Ft lett, ezáltal a bekerülési értéke is 1000 Ft-al magasabb lett, mint a beszerzési ára.
Tudj meg többet a verzióértesítőben: IDE KATTINTVA érheted el.
Alcím: Tételhez kapcsolt díj rögzítése szállítmányon
Verzió: 1.50.4
Utólagosan kapott kedvezmények:
Nincs semmi megkötés arra vonatkozóan a rendszerben, hogy a szállítmányokra meddig és mikor lehet tételeket vagy díjakat rögzíteni. A fifo készletérték számításban sincs visszamenőleges limit erre, az egészet újraszámolja mindig.
Ergo, amikor a kedvezményt megkapjátok, akkor arra a szállítmányra vonatkozóan ami valójában kisebb értékkel került hozzátok rögzíthettek negatív díjakat, a kimutatások újraszámolása után frissülni fognak az adatok, és a rendeléseken a valós árréseket fogjátok látni.
Ez persze a ti döntésetek lehet, hogy hova rögzítitek fel a kedvezményt, a jóváírásnál újabban keletkezett szállítmányhoz vagy a régiekhez.
Hozzászólások
0 hozzászólás
Hozzászólások írásához jelentkezzen be.